A Tanczer-hegedűk egykoron világszerte ismert és megbecsült darabjai voltak a zenészvilágnak, ma pedig igazi ereklyének számítanak a gyűjtők körében. Kevesen tudják, hogy a híres hangszereket egy háromgenerációs, németországi gyökerű hegedűkészítő család debreceni sarja is készítette, illetve készítették mások az ő kézügyességét (több-kevesebb sikerrel) utánozva.
Az idén éppen hatvan éve, 1962-ben elhunyt Tanczer G. György emlékét és szellemi örökségét igyekeztünk megidézni Debrecenben és Bocskaikertben élő leszármazottaival. Cikkünk elkészüléséhez segítséget nyújtott Tanczer György és Szabó Attila (a debreceni művész unokaöccsei), Tanczer Éva, valamint Szabóné Nagy Tünde, akinek Tanczer G. György a férje édesanyjának (tehát az anyósának) a nagybátyja volt.
Imádott Debrecenben élni
A 19. század második felében az ország vezetésében tudatosult: nem állapot, hogy Magyarországon nincs egy nagy tudású hangszerész, aki rendelkezésére állna a zenészeknek és az akkoriban igen pezsgő életet élő színházi világnak. Honatyáink előtt nem adódott egyéb lehetőség, minthogy külföldön keresgéljenek szakember után. A választás így esett a németországi Drezdában élő idősebb Tanczer Györgyre, aki elfogadta a meghívást, és családjával Budapestre költözött. Fia, Tanczer G. György már Magyarországon látta meg a napvilágot, és édesapja mesterségét elsajátítva sikeresen továbbvitte a családi ipart. Egy napon aztán az abszolút hallásáról is híres mesterembert Debrecen vezetősége a cívisvárosba csábította Budapestről, mert szükség volt egy zongorahangolóra.
Szabóné Nagy Tünde emlékei szerint a neves drezdai művész a Piac utcán vásárolt házat. Itt a műhely lent volt, a család pedig fent élt a lakásban. A család az 1800-as években jómódban élt, de a szép ház elúszott egy balszerencse folytán. Idősebb Tanczer György ugyanis egy jó barátjának kezességet vállalt: aláírt egy váltót. Jóhiszeműsége miatt a házat el kellett adnia, és költözni kényszerült a család. Így lett a Piac utcai nagy házból egy szerényebb kétszobás lakás műhellyel a Batthyányi utca 1. szám alatt. Az édesapa, Tanczer György, így itt folytatta munkáját, fia, Tanczer G. György pedig érdeklődéssel figyelte apja munkáját, már 10-12 éves korától szívta magába a tudást. Így vált Tanczer G. Györgyből is világhíres hegedűkészítő, akinek munkáit messze földről is keresték.
Tanczer G. György fiatalabb és idősebb korában; feleségével, Arany Helénával; valamint síremlékük a Debreceni Köztemetőben:
Fotók: családi archívum
Az apja nyomdokaiba sikerrel lépő Tanczer G. György igen élénk társadalmi életet élt. Közismert és kedvelt alakja volt a debreceni értelmiségi köröknek. Egy estét sem hagyott ki, hogy át ne menjen kedvenc helyére, az Aranybikába, ahol találkozhatott művész barátaival. De szép nyári időben gyakorta napközben is, kis időre félretéve munkáját, szívesen kiült annak teraszára. Rendelt magának egy pohár szódát és egy kávét, majd gyönyörködött a város forgatagában. Tanczer G. Györgyöt a család, a barátok és az akkori művészvilág Pubinak hívta. Ő volt mindenki Tanczer Pubija.
Egy Tanczer-hegedű értéke pénzben talán ki sem fejezhető
Szabóné Nagy Tünde arról is mesélt, hogy a nagy becsben tartott Tanczer-hegedűjük (amit még a férje dédnagyapja, idősebb Tanczer György készített) 10-12 évvel ezelőtt szólt legutoljára. Persze ma már nem is ez a funkciója a hangszernek. Előző tulajdonosa zenész volt, és a kezéből nem adta ki soha – addig a pillanatig, amíg a Tanczer-család leszármazottai nem jelentkeztek, hogy megvásárolnák az ereklyét.
A Tanczer-hegedű közelről, és a belevésett ismertetőjegyek:
A hegedűhöz a családtagok csak úgy juthattak hozzá, hogy igazolták, valóban rokonai a hangszer készítőjének. Jelenleg egymillió forint körül lehet a hegedű értéke, de a családnak természetesen esze ágában sincs megválni a felbecsülhetetlen eszmei értéket hordozó mesterműtől.
“Olyan büszke voltam, hogy hozzám került, hogy kiállítottam a vitrinbe, de most már visszatettem a tokjába”
– magyarázza Tünde, aki annyira óvja a nemes hangszert, nem is húroztatja fel.
A hegedűt különleges ismertetőjegyekkel, és a szintén világhírű Tanczer-lakkal igyekeztek másolásvédetté tenni.
Íme az 1902-ben, idősebb Tanczer György keze munkája által készített remekmű:
Nem volt lehetősége átadnia a tudását
Mire egy mester úgy istenesen kitanulja a hegedűkészítés csínját-bínját, az 10-15 évbe is beletelhet. A családtagok visszaemlékezései alapján Tanczer G. Györgyöt tudása átadásában sajnos több tényező is akadályozta.
A második világháború alatt amikor bejöttek az oroszok, mindent összetörtek a mester műhelyében. Nem kímélték a készülő hegedűket és az alapanyagokat sem. A vandál pusztítás áldozatául esett Tanczer mester kanapéja is, ami alatt több évtizede száradó faanyagokat tárolt.
A helyzeten tovább rontott, hogy Debrecen hegedűkészítője a háború idején orosz hadifogságba került. Szó se róla, feltalálta magát, és rokonai szerint azért tudta a szibériai szörnyűségeket túlélni, mert odakint is szükség volt a tudására. Ennek köszönhetően egy elviselhetőbb életet biztosítottak számára. Hazatérte után már nem volt lehetősége újrakezdeni nemes foglalkozását, és ehhez képest “iparos” munkának számító zongorahangolásból, harmonikák javításából és gitárkészítésből tartotta fenn családját.
Tanczer G. György 1962-ben, 64 éves korában hunyt el egy hirtelen jött betegség következtében. Gyermekei még fiatalok voltak ahhoz, hogy apjuk nyomdokaiba lépjenek, így a hegedűkészítésre már csak a mai napig jól csengő Tanczer név emlékeztet bennünket.
– Szilágyi Szabolcs –
