Álnépszámlálóbiztos Debrecenben

Elhitte a debreceni néni, hogy a számlálóbiztosnak le kell fotóznia az otthon tartott pénzét

Rendőrség

A Debreceni Járási Ügyészség kifosztás bűntette miatt gyorsított eljárás keretében bíróság elé állította azt a hajdúhadházi férfit, aki magát népszámláló-biztosnak adta ki, és egy idős sértettől több mint egymillió forintot lopott el.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A vád szerint az elkövető 2022. december 6-án késő délután megjelent a 82 éves sértett debreceni otthonánál. A férfi becsengetett a házba, és valótlanul azt állította, hogy népszámláló-biztos, majd elmondta a sértettnek, hogy nem sikerült rögzíteni a népszámlálási adatokat, így hiánypótlásra van szükség. Ekkor az asszony beengedte a vádlottat a ház előszobájába, ahol a férfi arra is rákérdezett, hogy egyedül lakik-e a házban és tart-e otthon készpénzt.

Amikor az elkövető megtudta, hogy a sértettnek van a házban készpénze, megkérte, hogy azt vegye elő, mivel le kell fényképeznie. Az asszony az előszobai asztalra tette a több mint egymillió forintot, amit a vádlott lefényképezett, majd közölte, hogy a rezsikedvezmény miatt a ház többi részét is le kell fényképeznie.

Amikor visszatértek az előszobába, a férfi kihasználta, hogy a sértett idős kora és lassú mozgása miatt korlátozottan képes felismerni és elhárítani a bűncselekményt, ezért gyorsan elvette az asztalra tett készpénzt és távozott a helyszínről.

A debreceni rendőrök az elkövetőt rövidesen, az éjszakai órákban egy presszóban elfogták és őrizetbe vették. A férfinál megtalálták az ellopott pénz nagy részét, amit visszaadtak a sértettnek. Az asszony a nyomozás során kérte a meg nem térült kárának megtérítését.

A tettét beismerő, többszörös visszaeső vádlottat a Debreceni Járási Ügyészség 2022. december 9-én délelőtt a Debreceni Járásbíróság elé állította.

A járásbíróság a férfit a váddal egyezően, kifosztás bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért 4 év 6 hónap fegyházbüntetésre, 5 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte és kötelezte, hogy fizesse meg a sértett meg nem térült kárát. A járásbíróság ítélete nem jogerős, a jogorvoslati nyilatkozat megtételére az ügyészség, a vádlott és védője is fenntartott három munkanapot. Az ügyészség indítványára az eljárás jogerős befejezéséig a járásbíróság elrendelte az elkövető letartóztatását.