Az energiahelyzettel összefüggő helyi intézkedések részeként a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. ritkítja a villamosok és a trolibuszok közlekedését november 14-től – közölte a társaság hétfőn.
Az intézkedések nem járnak létszámleépítéssel a társaságnál, közleményük szerint a menetrendi módosítások elsősorban a csúcsidőn kívüli időszakot érintik.
Azt írták, Debrecen két villamosjáratának útvonalán a villamosok követési ideje munkanapokon, csúcsidőn kívül az eddigi 6-8 perc helyett 12-15 percre, szabadnapokon és munkaszüneti napokon az eddigi 8-10 perc helyett 15 percre módosul.
A 3-as trolibuszjáratok csúcsidőn kívül, szabadnapokon és munkaszüneti napokon 15 helyett 30 percenként közlekednek majd, csúcsidőszakban pedig minden második járat rövidített útvonalon, a Segner tér és a Kassai úti forduló között közlekedik. A 3A jelzésű trolibuszok november 14-től nem közlekednek – jelezték.
A menetrendváltozás november 14-től két villamos-, öt trolibusz- és húsz autóbuszjáratot érint, de január 1-jétől további változások is életbe lépnek – közölték.
Debrecen villamosenergia-megtakarítási törekvéseivel összhangban a tervek szerint január 1-jétől minden trolibuszjárat helyett autóbuszok közlekednek majd, hétvégén pedig az 1-es és 2-es villamosvonal teljes szakaszán villamospótló autóbuszok szállítják az utasokat – írták.
Tanszünetben munkanapokon a 2-es villamosvonal Doberdó utca-Kálvin tér-Doberdó utca szakaszán villamospótló járatok üzemelnek, az 1-es villamos teljes körön közlekedik a Nagyállomás és az egyetem között. Tanítási időszakban munkanapokon a villamosok teljes körforgalomban közlekednek – jelezte a DKV.
Intézkedések 2022. november 14-én, hétfőn üzemkezdettől
A menetrendi módosításban érintett járatok: az 1-es és 2-es villamosok, a 3-as, 3A, 4-es, 5-ös és 5A jelzésű trolibuszok, mellett a 12-es, 14-es, 19-es, 23-as, 23Y-os, 25-ös, 25Y-os, 30-as, 30A, 34A, 35A, 35YA, 36A, 41-es, 42-es, 43-as, 44-es, 45-ös, 47-es, és a 47Y-os autóbuszok.
VILLAMOSOK
Az 1-es és a 2-es villamosok követési ideje munkanapokon, csúcsidőn kívül az eddig 6-8 perc helyett 12-15 percre, szabadnapokon és munkaszüneti napokon az eddigi 8-10 perc helyett 15 percre módosul.
TROLIBUSZOK
3,3A trolibuszok: A 3-as járatok csúcsidőn kívül, szabadnapokon és munkaszüneti napokon 15 helyett, 30 percenként közlekednek. Felhívjuk az utasok figyelmét arra, hogy csúcsidőszakban minden második járat csak a Segner tér és a Kassai úti forduló között közlekedik. A 3A jelzésű trolibuszok a 2022. november 14-től nem közlekednek.
4-es trolibusz: A 4-es trolibuszok csúcsidőszakon kívül 15 helyett, 30 percenként közlekednek a Segner tér és a Dobozi lakótelep között.
5,5A jelzésű trolibuszok: Az 5-ös és 5A jelzésű járatok csúcsidőszakon kívül, szabadnapokon és munkaszüneti napokon az eddigi 15 perc helyett 30 percenként közlekednek.
Felhívjuk az utasok figyelmét, hogy a belváros és a Köztemető, Kassai út, Csapó utca szakaszon igénybe vehetik a 22-es, 22Y-os, 24-es és 24Y-os és autóbuszokat is. A belváros és a Dobozi lakótelep között pedig a 19-es járatot.
AUTÓBUSZOK
A Társaság a 12-es, 14-es, 19-es, 23-as, 23Y-os, 25-ös, 25Y-os, 30-as, 30A, 34A, 35A, 35YA, 36A, 41-es, 42-es, 43-as, 44-es, 45-ös, 47-es, és a 47Y-os vonalakon módosította a menetrendet. A változások főként a hétvégi és a csúcsidőszakon kívüli időszakokat érintik. 43-as viszonylat esetében a reggeli csúcsidőszakban is módosultak az indulási időpontok az utazási igényeknek megfelelően.
19-es autóbusz: A 19-es autóbusz a továbbiakban Vincellér utca és a Sámsoni út között szállítja az utasokat.
Józsai járatok: Szabadnapokon és munkaszüneti napokon a józsai autóbuszok 34R, 35R, 35YR és 36R jelzéssel a józsai külső végállomások és a Doberdó utca között közlekednek. Továbbá tanítási időszak, munkanapokon is a 36Y helyett 36R járatok fognak közlekedni változatlan indulási időpontokban.
A józsai lakosok a belvárosba a 2-es villamos mellett, a 10-es, 10Y-os, 15-ös, 15Y-os, 22-es és 24-es járatokkal juthatnak el.
Tervezett intézkedések 2023. január 01. üzemkezdettől
2023. január 01-től a tervek szerint további változások lépnek életbe.
Valamennyi trolibuszjárat helyett autóbuszok közlekednek majd, hétvégén pedig az 1-es és 2-es villamosvonal teljes szakaszán villamospótló autóbuszok szállítják az utasokat. Tanszünetben munkanapokon a 2-es villamosvonalon a Doberdó utca – Kálvin tér – Doberdó utca szakászán villamospótló járatok üzemelnek, az 1-es villamos teljes körön közlekedik (Nagyállomás – Egyetem – Nagyállomás).
Tanítási időszakban munkanapokon a villamosok teljes körforgalomban közlekednek.