Hazánk egyetlen klasszikus vidámparkja most először háromnapos halloweeni programsorozattal búcsúztatta a tavaszi szünettől október végéig tartó szezonját, amely során az állatkerttel együtt az elmúlt két évtized viszonylatában rekordszámú, több mint 166 ezer látogatót fogadott, akik összesen mintegy 140 ezer percen át használták a játékgépeket – közölte dr. Nagy Gergely Sándor ügyvezető igazgató.
Idén is folytatódott a környezet parkosítása és a játékgépek revitalizációja, így a kicsiknek kedves Dzsungelforgó már az áprilisi szezonnyitótól kezdve új külsővel várta utasait, a Kisvasút mozdonya pedig több mint hat évtizedes történetének legnagyobb szabású átalakulásán – teljes körű gépészeti és arculati megújuláson – ment keresztül. Újdonságként tíz távirányítható elektromos gyermekjármű is a kikapcsolódásra vágyó családok rendelkezésére állt, a legkisebbeknek is átadva az elektromos autózás élményét.
A 153 napos nyitvatartási időszakot számos program gazdagította, amelyek közt a hagyománnyá vált rendezvények mellett visszatért a Szent Iván-éji Karszalagos Este és a Kulturális Örökség Napjai alkalmából tartott vidámpark-történeti séta is. Augusztusban hagyományához híven a Park adott otthont a virágkarnevál legnagyobb szabású kísérőrendezvényének, az ötnapos Galiba Gyermekfesztiválnak.
Az intézmény már javában készül a jövő évi szezonra, amelyben új attrakciókkal és – továbbgondolva az idén minden korábbinál több alkalommal megrendezett Karszalagos Hétvégéket – folyamatosan elérhető korlátlan élményekkel várja majd a nagyközönséget.