Ma kiderül, hogy folytatódik-e az ellenzék mélyrepülése

Helyi hírek

Vasárnap újabb időközi önkormányzati választásokat tartanak az országban, összesen nyolc helyen köztük Derecskén is, ahol polgármestert is választanak komoly fideszes belharcok után – írja a telex.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Derecskén a képviselő-testület kimondta a feloszlását, ezért polgármestert és nyolc képviselőt kell választania a helyieknek vasárnap. A polgármesteri posztra öt jelölt van: hárman függetlenként, egy jelölt a Magyarországi Munkáspárt, egy pedig a Momentum Mozgalom jelöltjeként. A nyolc képviselői helyre 25 fő pályázik.

A telex korábban arról írt, hogy a fideszes polgármestert, Bordán Szabolcsot sok más vád mellett korrupcióval is vádolják a helyi önkormányzati képviselők, akik a feloszlatást is megszavazták. Bordán azóta a térség szintén fideszes képviselőjével, Vitányi Istvánnal is összetűzésbe keveredett, aki augusztusban feloszlatta a Fidesz helyi szervezetét.

A polgármesteri székért öten indulnak, közülük hárman függetlennek mondják magukat, de „előre menjen, ne hátra” típusú szlogennel vagy épp narancssárga színvilággal kampányolnak. Pártszínekben egy momentumos és egy munkáspárti jelölt küzd a polgármesterségért.

Volt fideszesek is függetlenként indulnak a derecskei időközi önkormányzati választáson