Novák Katalin Debrecenben, a csokonai fórum megnyitóján

KEH: Novák Katalin államfő vezeti az ENSZ Közgyűlés magyar delegációját

Ország

Novák Katalin köztársasági elnök vezeti az ENSZ Közgyűlés 77. ülésszakának magyar delegációját – tudatta a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) csütörtökön.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A hivatal azt közölte az MTI-vel, hogy a köztársasági elnök New Yorkba egyenesen Londonból, II. Erzsébet királynő temetését követően érkezik.

Kifejtették: az ENSZ hivatalos magyar delegációját szeptember 21-éig Novák Katalin államfő vezeti, amelynek tagja többek között Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint a külügyminisztérium több vezetője: Sztáray Péter biztonságpolitikáért felelős államtitkár, Bunford Zsolt, Hidegh Attila, Stifter Ádám és Váradi László helyettes államtitkár.

A Sándor-palota képviseletében Ekler Gergely főigazgató és Altusz Kristóf, az államfő külügyi tanácsadója vesz részt az eseményen – tették hozzá.

Az ENSZ Közgyűlés 77. ülésszakát 2022. szeptember 13. és 27. között tartják New Yorkban, amelynek magas szintű hetén, szeptember 21-én Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke is felszólal – írták.