Jaksity György közgazdász is beszédet mondott a Budapesti Corvinus Egyetem diplomaosztóján – számolt be a 444.hu.
A szakember először felsorolta karrierje legfontosabb állomásait: részt vett a Budapesti Értéktőzsde megalapításában, aminek később elnöke is lett, 1993-ban létrehozták az azóta általa irányított Concorde Értékpapír Rt-t.
Majd úgy folytatta, hogy
„számunkra és sok, hozzánk hasonló idősebb vagy akár minket követő generáció képviselői számára lezajlott a rendszerváltás. Cégeinkben, társadalmi és civil, illetve tudományos tevékenységeink révén minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy Magyarországon modern, jól szabályozott, szabad versenyes piacgazdaság és demokrácia legyen. De nem így történt. Magyarország nem hogy nem vetkőzte le szörnyű XX. századi múltjának elhordott ruházatát, hanem némileg átszabva újra magára kanyarította. A szocialista tervgazdaság és a haveri kapitalizmus sajátos keveréke jött létre, és illiberálisnak mondott demokráciánk van”.
Jaksity szerint Magyarországon nem demokrácia van, hanem annak a megcsúfolása, esetleg kimondottan kleptokrácia. Úgy látja, Magyarország beteg, a szó minden értelmében véve. Nincs funkcionáló, a kormányt elszámoltatni képes ellenzéke, az ország nagy része számára hozzáférhető szabad sajtója, elakadt a hatalmi ágak szétválasztása, a kelet-európai reformok úttörőiből mára az Európai Unióhoz legkevésbé felzárkózó ország lettünk, az európai uniós támogatások legmagasabb szintje ellenére.
A fiatalokhoz szólva a közgazdász így fogalmazott:
Én önöknek azt mondom, kedves végzősök, hogy önök lesznek az a generáció, amelynek a feladata, amit mi elkezdtünk, a rendszerváltás végleges befejezése. Valós demokrácia kiharcolása és megteremtése. Az ország dohos, áporodott, betegségeket hordozó levegőjének megtisztítása, kiszellőztetése, a XX. század szégyenteljes ideológiai gúnyáinak szemétdombra vetése, elégetése. Magyarország kompjának a modern európai civilizáció partjához való végleges kikötése. Ehhez nem elegendő jól képzett szakemberekké válni, ehhez jó embernek kell lenni.”
A felvétel itt hallgatható meg.