“Boldogulni Debrecenben” című rovatunkban olyan embereket szólaltatunk meg, akik közöttünk élnek, dolgoznak, sokunk személyesen is ismerheti őket, vagy legalábbis hallott már róluk. Őszintén mesélnek magukról, az életükről, arról, hogyan lehet megélni és érvényesülni a cívisvárosban. Ezúttal Gombos Tibor szertartásvezető mesélt arról, hogyan lehet menedzselni azt, ha valaki több lábon áll a mai világban.
Videózás, tv-s világ, hogyan kerültél be a médiába?
Mennyire menjünk vissza?
A kezdetekre.
1992-ben kaptam egy videokamerát. Elkezdtem vele mindent felvenni, ami csak mozgott, majd hamarosan belekóstoltam az esküvői videózásba is. Ez sok mindent meghatározott a későbbiekben, mert ennek hatására döntöttem úgy, hogy kitanulom a fényképész és az operatőr szakmát is. Így operatőrként hamar belecsöppentem a püspökladányi média világába. Műsorokat rögzítettünk, riportokat készítettünk, de mellette megmaradt az esküvői videózás és fényképezés is. Közben sales vonalon is dolgoztam mint területi képviselő és üzletkötő. Ezt a két szakmát űztem felváltva: hol a médiában, hol az értékesítés világában dolgoztam. Majd 2009-ben szerencsét próbáltam a Dumaszínházban is, ahol megdicsértek, hogy jól írom meg a saját szövegeimet. Ezt a tudást már szerkesztő-riporterként is kamatoztattam a püspökladányi tévénél. Onnan magánéleti okok miatt jöttem el, és nem sokkal utána kezdtem el dolgozni az Alföld TV-nél, ami technológiában fejlettebb egy kisvárosi tévéhez képest. Hálás vagyok mind a két csatornának, mert nagyon sokat tanulhattam az ott dolgozó kollégáktól.
Mégsem maradtál a tévénél.
Igen, mert adódott egy jobb anyagi lehetőség, ami visszahozott az értékesítés területére. A szépségiparba nyergeltem át
Miben különbözik a szertartásvezető az anyakönyvvezetőtől?
A szertartásvezető gyakorlatilag az anyakönyvvezető szerepét veszi át, mert vannak olyan helyszínek és időpontok, ahol és amikor az anyakönyvvezető nem tarthat esküvőt. Tegyük fel, hogy egy pár a Balatonon, egy hajón szeretne összeházasodni. Oda például nem mehet ki az anyakönyvvezető, mert a tó közepe nem tartozik egyetlen településhez sem. A parton összeadhatja a fiatal párt, de a tó közepén nem. És vasárnap, vagy nemzeti ünnepnapokon sem eskethet. Igazából, amit mi közvetítünk, az egy „imitált” szertartás, mert mi nem vagyunk jogi személyek, és a címert sem használhatjuk a szalagon. Nekünk megvan az a fajta szabadságunk, hogy kimehetünk bármilyen helyszínre.
Gyakorta választják ezt az esketési formát?
Hétközben házasodni ingyenes, így sokan megesküdnek két tanúval egy szerda délutánon, a vendégeket viszont nem avatják be, és a szertartást egy külső helyszínen tartják meg. Ilyenkor a meghívottak számára ki sem derül, hogy aki ott áll, az nem anyakönyvvezető, hanem egy szertartásvezető. Mi nem íratunk alá hivatalos papírokat, és csak akkor adhatjuk össze a párt, ha már megvan a házassági anyakönyvi kivonatuk, amit kötelezően be is kell mutatniuk. Ez egy eljátszott esküvő, aminek megvan a szépsége.
Ebben a formában jóval személyesebb a pár és a közted lévő kapcsolat. Ezt hogyan alakítod ki?
Mielőtt megtörténne az esketés, sokat beszélgetünk, ezáltal egy intimebb viszony alakul ki köztünk. Ezért nem lesznek a beszédek sohasem egyformák és sablonosak, mert teljesen a párról és a párra írom meg a szöveget. Nagyon szeretik, mert ez így sokkal személyre szabottabb. Kérek egy listát tőlük, hogy mi az, ami benne legyen a szövegben, és mi az, ami nem. De a kész művet nem mutatom meg nekik, mert akkor elvész a poén. Számukra ez mindig meglepetés.
Amit megírsz, abba beleviszed a személyiségedet is?
Ha nem tenném, akkor miben különböznék a többiektől?
Mi lenne az az ok, amiért nem vállalnál el egy párt?
Ha nincs meg közöttünk a kémia, mert nem vagyunk szimpatikusak egymásnak. Egy jó beszéd megírásához fontos az, hogy elmondjanak magukról bensőséges dolgokat is. Nekik ez az egy „nagy napjuk” van, és nekem sem jó, ha nem működünk együtt. Nem szabad egymásra erőszakolnunk magunkat, ha nem egyezik a stílusunk. Ilyenkor érdemesebb elengedni őket, és javasolni egy másik szertartásvezetőt.
Az ország bármely területén végezheted ezt a munkát, de mi van akkor, ha egy pár a levegőben szeretné kimondani az igent?
Mivel nincsen fóbiám a magasban, tőlem mehet. Ha például egy hőlégballonban szeretnék, és a kosárban elfér a kezelő, a pár, a két tanú és én, akkor felmegyek.
Egy kicsit szomorúbb munkát is végzel, polgári búcsúztatókat is tartasz. Az egy teljesen más hangvételű dolog, hogyan került be a repertoárodba?
Amikor a szertartásvezető vizsgámat tettem le, akkor jegyezte meg a tanárom, hogy az én mély hangommal akár búcsúztatókat is tarthatnék. Nagyjából hasonló a két dolog, csak más az apropója a két eseménynek. Az egyik vidámabb, a másik egy szomorúbb dolog, de a szertartás felépítése megegyezik. Ugyanúgy idézeteket, beszédet kell elmondani, és mindkét szertartást fel kell építeni, a beszédet jól kell előadni, csak nem szabad összekeverni a szerepeket.
Mondhatom azt, hogy ezeken a területeken önmagadat adod el?
Igen, és ilyenkor áll össze az a kép bennem is, hogy nem volt véletlen az sem, hogy ezelőtt milyen munkákat végeztem. A televíziós és újságírói munka a szövegek megírásában segített. A Dumaszínház pedig abban, hogy megtanuljak emberek előtt beszélni, mert azelőtt gátlásos voltam. Tudatos választás volt a részemről, hogy elmenjek szerepelni, és ezt leküzdjem magamban. Könnyednek és humorosnak lenni mások előtt nehéz feladat. A sales pedig azért kellett, hogy merjem eladni magam. Azt gondolom, hogy bevállalósnak kell lenni és hirdetni, marketingezni kell magunkat. Ha ezt nem tesszük meg, akkor nem is látják, hogy mivel foglalkozunk. És legfőképpen: hinnünk kell magunkban, mert ezt más nem fogja megtenni helyettünk. Hiszem, hogy előbb vagy utóbb megjelennek azok az emberek, akik igénybe veszik az általunk nyújtott szolgáltatásokat. Ők aztán terjesztik és továbbajánlanak minket, ami a lehető legjobb reklám ezen területen.
Elkerülhetetlen a kérdés, de meg tudsz élni a munkádból? Elégedett vagy a bevételeiddel?
Még nem, de azt a szintet tudom hozni, amit egy átlagos alkalmazotti munkakör tud nyújtani. Van ebben potenciál, ahhoz viszont idő kell, hogy elérjem azt a szintet, amit szeretnék. Nekem is egy vállalkozást kell felépítenem, ahol gyakorlatilag az első év azzal telik, hogy amit keresek, azt vissza kell forgatnom a járulékokba és a reklámba. Ha ezeket nem teszem meg, nem tudok hosszú távra tervezni. Sajnos ezt le kell nyelnem, ez így működik. De a célom az, hogy teljes mértékben rentábilissá váljon a munkásságom, és normális jövedelmet hozzon. Most sem vagyok ideges miatta, tudom, hogy még nem dőlhetek hátra, de már jó úton vagyok, és csak erre koncentrálok.
Melyik fontosabb számodra: a pénz, siker, vagy az ismertség?
Már régebben sem üzleti szellemben álltam a munkáimhoz, és elég hamar megtanultam azt, hogy hogyan is kellene erről gondolkoznom. Nem a pénzt kell először meglátni mindenben, hanem azt, hogy megtalálod-e benne az utadat. Ha jó vagy benne, akkor továbbajánlanak, és sikeres is lehetsz. De ha már az elején a bevétel motivál, és csak ezt az oldalát látod a dolognak, akkor nem lesz se pénzed, se sikered, és az ismertség is elmarad. Szeretem, amit csinálok, és sohasem munkaként, hanem a hivatásomként gondolok rá. Amikor elmegyek műsort vezetni, azt sosem úgy élem meg, hogy most hétvégén dolgoznom kell, inkább úgy, hogy elmegyek játszani. Mi egy viszonylag szűk szakmában mozgunk, ahol előbb vagy utóbb megismerjük egymást. Olyan, mintha elmennék szórakozni, csak még fizetnek is érte. Ez egy nagyon jó érzés.
Még nem annyira jövedelmező, mint amennyire szeretnéd, de így is szeretettel és lelkesedéssel végzed.
Igen. Ha szereted, amit csinálsz, akkor nem is dolgozol. A rendezvények, műsorok vezetése és az esküvő egy vidámabb rész. A polgári búcsúztatás pedig egy empatikusabb és sokkal szomorúbb feladat. Azt nehéz úgy szeretni, mint az előbbieket. De jó érzéssel tölt el, hogy az elhunyt életútjáról készített interjúm mennyit segít a szeretteinek a gyász feldolgozásában. Ennek ez a szépsége.
Hogyan menedzseled önmagad, hogy jusson időd mindenre?
Szabadúszóként tudom, hogy muszáj okosan beosztanom az időmet és a feladatokat, mert ha ezt nem teszem meg, akkor elaprózódom. El kell döntenem, melyik legyen az a nap vagy napszak, amikor csak egy dologgal foglalkozom, és munka helyett nem egy jó sorozatot választok inkább a Netflixen.
Mit gondolsz, meg lehet tanulni a kommunikációs készséget, azt, hogy eladd magad, improvizálj műsorvezetés közben a színpadon vagy a podcastben, vagy ez egy vele született adottság?
Tanulható, de az van előnyben, akiben megvan a jó értelemben vett gátlástalanság. Aki nem azon aggódik, hogy mások mit fognak szólni, ha kijelent valamit. Természetesen felelősséget kell vállalnunk azért, amit mondunk, és azt is el kell fogadnunk, hogy nem lehet mindig, mindent ezer százalékosan átadni. De nem kell rajta annyit agyalni, és túlfogalmazni a mondanivalót, mert nem lehet mindenkinek megfelelni. Sajnos sokszor beleesünk ebbe a hibába, és így értelmét veszti az egész.
Mit üzensz azoknak a vállalkozóknak, akik szolgáltatással foglalkoznak, és brandépítésbe kezdenek?
Aki abban a szegmensben dolgozik, mint amiben én is, az tudja, hogy a rendezvények szavakra épülnek, és a műsor végén nincs olyan termék, amit meg tudnának fogni és hazavinni tőlünk. Ezért én azt tanácsolnám, hogy legyenek jelen folyamatosan a különböző platformokon, engedjék el magukat, és merjenek önmaguk lenni, bárhol és akármikor. Ha pedig egy munkát nem kapnak meg, mert oda nem az ő stílusuk passzol, akkor se változtassanak a személyiségükön. Az a célközönség, amelyik az ő stíl
– Rontó Judyt –
