Hortobágy trianoni emlékmű

Trianoni emlékművet avattak Hortobágyon, és megérkezett a Bocskai-szablya is

Helyi hírek

A Nemzeti Összetartozás Napjára készült szobrot a Hortobágyi Természetbarát és Kulturális Szabadidős Egyesület álmodta meg és váltotta valóra – számolt be a megyei önkormányzat.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A június 4-i megemlékezésen Jakab Ádám polgármester szavalata után Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke mondta el köszöntőjét, melyben úgy fogalmazott: a magyarok 1100 éves múltja azt mutatja, hogy mi itt vagyunk, ide születtünk, és úgy gondoljuk, ez a jövőnk is. Szerinte van párhuzam a történelem és a jelen között, hiszen már az első világháborúban sem szerettünk volna részt venni, mégis annak legnagyobb vesztesei lettünk, és most, a szomszédban zajló háborúból is ki szeretne maradni országunk.

Pajna Zoltán rövid történelmi áttekintésében kiemelte Bocskai Istvánt, akinek sikerült egy 15 éves háborút békével lezárni. Hozzátette, ennek egyik jelképe lehet az a szablya, melyet a megyei önkormányzat készíttetett és a hajdú-bihariak összetartozásának eszméjét hordozza.

Az ereklyét minden megyénkbeli településnek odaajándékozza a szervezet; Hortobágy a Nemzeti Összetartozás Napján vehette át.

Bodó Sándor országgyűlési képviselő ünnepi beszédében kiemelte, számtalan egyéni tragédia is van a trianoni békeszerződés, az erőszakos diktátum következményei között. Őseink, rokonaink, barátaink kerültek országunk határain kívül, és ezt a legnehezebb feldolgozni. Hozzátette, felelősséggel tartozunk a határon túl maradt honfitársainkért, hiszen 2010-ben az Országgyűlés is kimondta, hogy a több állam fennhatósága alá jutott magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek.

Fotó: Facebook/Jakab Ádám