Horváth Éva múlt héten jelentette be, családjával együtt elhagyja az országot. Már azt is tudni, Ázsiába mennek.
Éva beszámolója szerint az ideiglenes költözés fő oka a hideg időjárás, amit hosszabb távon egyszerűen képtelen elviselni, az úti cél pedig nem más, mint Bali, amit a gyönyörű modell mostanra a második otthonának tart – írja a Blikk.
A volt szépségkirálynő erről egyre népszerűbb YouTube csatornáján beszélt, ahol azt is elmondta, nem véletlenül választották ezt az úticélt.
Aki nyomon követi a kis életünk az tudja, hogy ide mi már több éve visszajárunk, lehet, hogy így ki is jelenthetjük, hogy ez most már a második otthonunk
– mondta Éva, aki azt is elárulta, nem pusztán pihenni fognak Balin, Kristófot, nagyobbik kisfiát beíratják egy nemzetközi óvodába is, ahol angolul és indonézül tanul majd.