A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete a hónap utolsó vasárnapján – ahogy tizedik éve teszi – Debrecenben, a Petőfi térre ismét vendégségbe hívta a városban élő szegényeket.
Az egyesület közleménye.
Ahogyan már megszokhattuk, folyamatosan érkeztek kicsik, nagyok, idősek, fiatalabbak. Többségük visszatérő vendég, tudják, ránk mindig számíthatnak. Az elmúlt közel egy évtized alatt még egyetlen meghirdetett ételosztás sem maradt el. Ha esett az eső, hullt a hó, hideg volt, dörgött az ég, akkor sem ment senki haza üres kézzel.
Advent első vasárnapján az ételosztás végére mintegy 150 adag töltött káposztát osztottunk ki.
Miután a szigorú egészségügyi szabályok betartására ügyelnünk kellett, ezért kizárólag előre csomagolt, zárt ételes dobozban osztottuk az ebédet, melyet helyben nem lehetett elfogyasztani.
Kértünk mindenkit viseljen maszkot és 1,5 méter távolságot egymástól tartsa be. Ez többé –kevésbé sikerült is. Szerencsére a vendégeink tisztában voltak a veszélyekkel, így különösebb problémánk nem volt.
Kézfertőtlenítési lehetőséget a helyszínen biztosítottunk. Az ételosztók mindegyike maszkot és gumikesztyűt viselt.
Úgy látjuk, hogy a társadalom elesettjeinek a segélykiáltását csak kevesen hallják meg, a szolidaritás, a felebaráti szeretet kiveszőfélben van. Megdöbbentő, mikor azzal találkozunk, hogy
a “csóringerek” -nek minek adunk, megérdemlik a sorsukat. Mondják ezt azok a tehetős, jómódú emberek, akik talán még kereszténynek is mondják magukat.
Úgy gondoljuk, hogy hazánkban a szegények megtűrt polgárok, sokan mondják – talán joggal – kivert kutyának érzik magukat, saját hazájukban.
A karácsony előtti időszakban mindenki igyekszik szebbik arcát mutatni. sokan jönnek rá, hogy szívük is van. Ilyenkor a politikusok fotóival van tele a közösségi oldal, többnyire más tollával ékeskedve – nem saját zsebből adományoznak – fotóztatják magukat, büszkélkednek azzal, hogy mennyi szegény ember él a térségben. Ez az ömlelgő, magamutogató “szeretet” december 23.-ig tart, s utána egy év pauza következik. December 24.-én már az élet visszaáll a régi rendjébe. Pedig a karácsonyi és az újévi ünnepek alatt bizony sokan nélkülöznek. Bármilyen hihetetlen, a “csóró” éhes akkor is, amikor az ingyen konyhák zárva tartanak. Vajon miért nem gondolnak erre azok, akik tehetnének azért, hogy az országban mind kevesebb legyen az éhező ember.
A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete – ha a járványhelyzet engedi – karácsony másnapján 10. alkalommal várja ünnepi ételosztásra mindazokat, akik számára a szeretet ünnepe is csak a létért való küzdelemről szól. Igyekszünk –magunk szerény lehetőségei szerint–karácsonyi hangulatot varázsolni. A Szeretet Karácsonyfája alatt a szüleikkel érkező gyermekeket játékokkal, könyvekkel, szaloncukorral, és más finomságokkal várjuk.
Hívunk mindenkit, aki segíteni szeretne, két kézzel, adománnyal, vagy anyagi támogatással.
Kéréseink:
>> Bejglit, csokit, édességet, szaloncukrot várunk, minden mennyiségben;
>> Korlátlan mennyiségben várunk TARTÓS ÉLELMISZERT, burgonyát, almát, déligyümölcsöt, szaloncukrot, gyerekjátékokat, gyermekkönyveket. / Használt ruhát nem gyűjtünk./;
>> Várjuk olyan debreceni családok jelentkezését, akik Szenteste egy-egy szegény család számára gondoskodnak élelemről;
>> Örömmel fogadnánk belépőket, bérleteket moziba, állatkertbe, minden olyan helyre, amely a szegény gyerekek számára egyébként elérhetetlen;
>> Pénzbeli adományokra is számítunk.
Az egyesület számlaszáma:
Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete; Polgári Bank ZRT 612 00261-11059802
A közleménybe kérjük beírni: 2021 karácsonyAki szeretne segíteni, támogatást adni, az alábbi telefonszámon jelezheti.
Mobil (a hét minden napján): 30 9841 963
Email-címünk: segitsaraszoruloknak@gmail.com
– Szabó Zoltánné, az egyesület alelnöke –














