Tóth Gabi utolsó énekese is kiesett a Sztárban sztár leszek!-ben, ami nagyon feldühítette Gabi nővérét, Verát.
Senki nem számított arra, hogy Balogh Krisztofer lesz a Sztárban sztár leszek! legújabb kiesője, hiszen őt tartották a műsor legnagyobb esélyesének.
Márpedig Tóth Gabi utolsó versenyzője kapta a legkevesebb szavazatot, ami a tehetségkutatók történetének egyik legnagyobb meglepetésével ért fel. Tilla is értetlenül állt a dolgok előtt, szép mondatokat fogalmazott meg a tiszta lelkű versenyzőről, aki ideje korán kiesett – írja a Blikk.
Kibukott Tóth Vera, Gabi nővére is, aki Gabi Instagramján keresztül egy hozzászólásban fejtette ki dühös véleményét.
Ezen a napon fejeztem be a televízió bekapcsolását. Egy stílustalan, süket, vak, érzéketlen országot nevelnek a médiumok és az internet a kultúra terén. A tiktok idióták ellopták a valódi értékről a hangsúlyt. A gyerekek droidokat istenítenek, az érzelmeket már egyre kevésbé értik. Szörnyű egy érző lénynek ebben a világban élni. Éljenek hát a lelki szegények, akik nem is tudják, mennyire irigy vagyok rájuk a 3D-s kényelemérzet miatt
– írja Vera Gabi posztjához, melyben Tóth Gabi egyébként csak annyit írt:
Szeretlek nagyon Balogh Krisztofer! Köszönjük, hogy idáig is eljuthatott! Igazi tiszta lélek, akire szükség van.
Balogh Krisztofer legutóbb Horváth Tamás bőrébe bújt, ezzel a produkciójával búcsúzott a műsortól:
Gabi posztja itt látható:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Fotó: Facebook/tothverabook