Debrecen önkormányzata az 1956-os forradalom és szabadságharc 65., valamint a Magyar Köztársaság kikiáltásának 32. évfordulója tiszteletére 2021. október 23-án – szombaton – megemlékezést és koszorúzásokat rendezett.
Az eseménysorozat a Kossuth téren az Országzászló katonai tiszteletadással történő felvonásával kezdődött, majd az ÁVH-s sortűz áldozatai Kossuth utcai emléktáblájának megkoszorúzásával folytatódott. Az önkormányzat nevében itt Puskás István alpolgármester koszorúzott.
Az Egyetem téri ’56-os emlékműnél rendezett ünnepi megemlékezésen Papp László, Debrecen polgármestere mondott beszédet:
„Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Emlékező Debreceni Polgárok!
Köszöntöm Önöket az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulója alkalmából. A mai napon figyelmünket a 65 évvel ezelőtti eseményekre, azok hőseire és áldozataira irányítjuk, azokra a magyar emberekre, akik a szabadság iránti vágytól vezérelve mindent hajlandóak voltak feláldozni, hogy újra megérezhessék a szabadság ízét, azt, amiból ennek a nemzetnek a történelem során mindig csak kevés jutott. Egy évvel ezelőtt csak nagyon csendesen emlékezhettünk meg a járványhelyzet miatt az ’56-os forradalomról, de most újra együtt lehetünk és méltó módon ünnepelhetjük a magyar szabadság ügyét.
A világ immár másfél éve a járványra figyel, aggódva nézzük a híradásokat, a fertőzöttek és az elhunytak számának alakulását, és reménykedve várjuk azt az időt, amikor végleg legyőzöttnek tekinthetjük a koronavírust, hogy megszokott életünket, mindennapjainkat, biztonságérzetünket visszanyerjük. Gondolatainkat érthető módon olyannyira lekötötte a járvány, hogy talán nem is kaptak kellő figyelmet azok a sorsfordító események, amelyek évfordulóiról az elmúlt másfél évben emlékeztünk meg.
A járvánnyal szembeni védekezés érthető módon sok fontos eseményről elvonta a figyelmet. A trianoni békekötés centenáriuma, a rendszerváltás és az első szabadon választott országgyűlés megalakulásának 30. évfordulója, mely egyúttal a magyarországi szocializmus bukásának is ünnepe volt, a szovjet csapatok 1991-es kivonulásának 30. évfordulója az elmúlt másfél esztendő olyan évfordulói, amelyekről egészen biztosan másképp emlékezünk meg, ha nem a pandémia árnyékában éljük mindennapjainkat.
A járvány hatásai elvonták a figyelmet arról, hogy 30 évvel ezelőtt valóban történelmi fordulat ment végbe Magyarországon, valamint ezzel együtt Közép- és Kelet-Európában. A szocializmus bukása maga volt a nagybetűs történelem. Az önkényuralmi időszak lezárásához, a magyar szabadság újbóli kivívásához vezető folyamatok gyökerei 1956 októberéig nyúlnak vissza. Amiben 1956 hősei csak reménykedtek, amiért életüket adták vagy kockáztatták, azt alig több, mint három évtized múlva 1990-ben szinte ajándékba kaptuk. A magyar szabadságról évtizedeken át szőtt álmok valósággá váltak, így ’56 forradalmárainak áldozata nem volt hiábavaló.
1956 magyar szabadságharca megmutatta a világnak, hogy egy lélekszámában kicsi , de haza- és szabadságszeretetében óriási nemzet képes egy világhatalommal is szembeszállni, ha a zsarnokság elviselhetetlenné válik.
Ahogy Faludy György fogalmazott: „Magyarországon nyolcmillió ember kelt száznegyvenmillió ellen”.
Ennek tükrében mondhatjuk, hogy 1956 egyik legfontosabb értéke abban rejlik, hogy képes volt egyesíteni a nemzetet, hogy volt erőnk fegyvert ragadni szabadságunk visszaszerzése érdekében a diktatúra hazai és külföldi képviselőivel szemben. ’56-ban a diktatúra kiszolgálói álltak szemben a nemzettel. Ha nincsenek a szovjet tankok, ha nincs külföldi támogatás, akkor 1956-ban a nemzet győz.
A kommunista diktatúra hazai képviselőit a magyarság kivetette magából, és csak egy idegen hatalom támogatásával voltak képesek elfojtani a forradalmat és megőrizni a hatalmukat. 1956 októberét az embertelen elnyomás, a diktatúra legsötétebb időszaka előzte meg. A kommunista hatalomátvétel és a forradalom közötti időszakban több, mint negyvenezer embert börtönöztek be politikai okokból, félezret kivégeztek, több tízezer embert internáltak, családokat szakítottak szét és tettek tönkre.
A forradalmat követő megtorlás áldozatai és sajnos egyre inkább már csak azok leszármazottai, akik sokszor ugyanúgy bűnhődtek apáik és anyáik miatt, mintha ők maguk is résztvevői lettek volna a forradalmi eseményeknek, itt élnek közöttünk. Tisztelet mindenkinek, akinek sorsa összeforrt a magyar szabadság kivívásáért folytatott küzdelemmel!
Legtöbbjük a kádári rendszerben sem alkudott meg a hatalommal, még akkor sem, ha nem tanulhatott vagy nem dolgozhatott ott és úgy, ahogy azt képességei indokolták volna. Ahogy a kommunisták, úgy ők sem felejtettek. Még ha csak titokban ápolhatták is ’56 emlékét, de megtették, és soha nem bocsátottak meg a forradalmat szovjet segítséggel eltipró gyilkosoknak és leszármazottaiknak.
„egyszer majd el kell temetNI
és nekünk nem szabad feledNI
a gyilkosokat néven nevezNI!”
Így szól Nagy Gáspár 1984-ben írt Öröknyár című, legendássá lett költeményének egyik részlete. Fogadjuk meg Nagy Gáspár intelmét: nem szabad feledni a gyilkosokat néven nevezni!
És ha emlékezetünk kopna is, a történelem gondoskodik róla, hogy felfrissüljön, hogy ne feledjük: a kommunisták, a nép közé lövetők, a tüntetőket megverők, az ’56 előtti idők kommunista diktatúrájának örökösei itt vannak közöttünk. Kicsit tanultabbak, pufajka helyett öltönyt és nyakkendőt viselnek, jól értenek az állami vagyon kiprivatizálásához, és a hatalomért minden gazemberségre képesek.
Ha kell, hazudnak reggel, éjjel, meg este, ha kell, a tüntetők közé lövetnek vagy parancsukra azonosítatlan, rendőrnek öltöztetett emberek vernek földig mindenkit, aki fölemeli szavát egy hazug hatalommal szemben.
Igen. Tizenöt évvel ezelőtt a történelem ismételte önmagát. 2006 szeptemberében egy hazug, velejéig korrupt hatalomról lehullt a lepel, és nyilvánosságot kapott Gyurcsány Ferenc őszödi önvallomása. Az első döbbenet után az emberek utcára vonultak, hogy megmutassák: nem tűrik tovább, hogy becsapják őket, hogy a magyar baloldal sokadjára is tönkre akarja tenni az országot.
A szeptemberi zavargásokat pedig követte 2006. október 23., amikor a bukott hatalom tehetetlen dühében békés tüntetőkön töltötte ki a bosszúját. 1956 után először fordult elő 2006-ban, hogy tüntetők közé lőttek, embereket vertek meg és tartóztattak le a nyílt utcán minden alap és előzmény nélkül.
Tizenöt évvel ezelőtt egyértelművé vált, hogy Gyurcsány és az általa kreált hazug világ nem kell a magyar embereknek. A magyar társadalom legmélyebb árkát Gyurcsány Ferenc ásta meg 2006. október 23-án. Gyurcsány Ferenc belebújt a forradalmat eltipró kommunista vezetők bőrébe és a maga véres valójában idézte meg ’56 kommunista terrorját Budapest utcáin az 50. évfordulón.
Ezért szögezzük le: ki szövetséget köt ezzel az emberrel, az nem lehet demokrata, az nem lehet méltó a magyar emberek képviseletére!
1956 az összefogás, a szabadság iránti elkötelezettség, a nemzeti büszkeség szimbóluma, amiből építkezhetünk, ami erőt adhat nekünk és a jövő generációi számára. Ezért jár köszönet, tiszteletadás és főhajtás a magyar forradalom emléke és mindazok előtt, akik alakítói voltak akkor a forradalmi ősz eseményeinek. És ezért jár megvetés a forradalom ellenségeinek és azok örököseinek. A diktatúrának nincs szüksége nemzetre, csak elnyomottakra, akik engedelmeskednek és kérdés nélkül végrehajtanak. Mi, magyarok azonban alkalmatlanok vagyunk sokáig élni az elnyomottak szerepében, legyen szó politikai, lelki vagy gazdasági elnyomásról. Nekünk érték ez a nemzet. Nincs szempont, nincs érdek, ami a nemzeti érdekeinket felülírná!
A magyarországi kommunisták és utódaik sosem gondolkodtak nemzetben. Sokkal inkább voltak képesek azonosulni Marx 1848-ban, a Kommunista kiáltványban megfogalmazott gondolatával, miszerint a „proletárnak nincs hazája”. A magyar kommunistáknak valóban nem volt hazájuk, ezért voltak képesek behívni a magyarok ellen a szovjet csapatokat, akik eztán több, mint 30 évig állomásoztak ideiglenesen Magyarországon. És ezért képesek szellemi örököseik ma is inkább Európai Egyesült Államokban gondolkodni, mint erős nemzetben.
Kijelenthetjük, hogy ez a mentalitás nem egyeztethető össze nemzetünk múltjával, és hiszek abban, hogy a 2010-es kormányváltás óta eltelt 11 év a magyarságot identitásában, lélekben és gazdasági erejében is megerősítő kormányzati teljesítménye erőt ad mindannyiunk számára ahhoz, hogy higgyünk a folytatásban, hogy elhiggyük: a mi értékrendünk itt, Közép-Európában a maga keresztény identitásával, az erős, de együttműködésre képes nemzetekbe vetett hittel legalább annyira európai, mint a tőlünk nyugatabbra vallott értékrend, ha azt lehet egyáltalán értékrendnek nevezni.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Debrecen büszke városként ünnepli a magyarság sorsfordító forradalmait – 1848-at és 1956-ot is –, mint amelyeknek nem csak szemlélője, hanem irányítója, kezdeményezője is volt. Egy város csak akkor válhat a forradalom városává, ha polgárai bátorsága, nemzeti elkötelezettsége, önzetlensége, erre méltóvá teszi.
És tiszta lelkiismerettel mondhatjuk: polgárai hazánk történelmének kiemelkedő jelentőségű városává tették Debrecent.
Hálával tartozunk tehát azoknak, akik 1956-ban utcára vonultak, akik szembe mertek szállni egy könyörtelen és embertelen diktatúra pribékjeivel, akik életüket, jövőjüket tették kockára azért, hogy mi egy szabad országban élhessünk.
Tisztelettel adózva ’56 hőseinek fogadjuk meg, hogy sem 1956, sem 2006. október 23-át, nem feledjük, és nem engedjük, hogy az ismeretlenségbe vesszen, feledésbe menjen mindaz, ami megmutatja számunkra Rákosi, Kádár és Gyurcsány igazi arcát.
„A múlt elesett hatalmunkból, de a jövendőnek urai vagyunk” – mondta Széchenyi. Hát legyünk urai és alakítói a jövőnek és ne feledjük azokat, akik a múltban megfosztani akartak bennünket nemzetünkbe és a jövőbe vetett hitünktől.
Tisztelet a hősöknek!”
A beszédet követően „Apáink útján” címmel az oDEon-ZeneTheatrum mutta be zenés emlékműsorát, majd az önkormányzat, pártok, társadalmi és civil szervezetek képviselői helyezték el az emlékezés virágait az emlékműnél.
