Facebook-videóban jelentette be a második hullám legyőzésére kitalált “haditervet” Orbán Viktor.
A miniszterelnök elmondta, a szakemberek szerint a járvány második hulláma december-január körül tetőzhet, így az alábbi intézkedéseket hozták, illetve hagyták érvényben:
– a beutazási korlátozásokat fenntartják,
– a tömegközlekedési eszközök és az üzletek mellett kötelező lesz a maszkviselés a mozikban, színházakban, egészségügyi és szociális intézményekben és az ügyfélfogadási irodákban is,
– kórházakban és idősotthonokban marad a látogatási tilalom,
– október 1-től csak lázmérés után lehet belépni az iskolákba, csak a tanároknak és a diákonak,
– a koronavírus-tesztek hatósági árasak lesznek, sehol sem kérhetnek értük többet, mint 19 500 forint,
– a szórakozóhelyeket este 11-kor bezárják.
Orbán azt ígérte, mindenkit meggyógyítanak, aki elkapja ezt a betegséget. Elmondása szerint az eszközök és az ezeket működtető egészségügyi személyzet rendelkezésre áll, sőt bővíteni is tudják a kapacitásokat.