Ha már az iskolaőrség bevezetésével sosem látott, “példás szigor” körvonalazódik a magyar oktatási intézményekben, megkérdeztük, mi a helyzet ott, ahol valóban felmerülnek problémák.
Konkrétan a szökésekre és szökési kísérletekre voltunk kíváncsiak, például hogy ezek közül mennyi volt “sikeres”.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sajtó- és Kommunikációs Főosztálya a Debreceni Nappal azt közölte, megkeresésünkig (július vége) 12 szökési kísérlet történt, az érintettek mind visszakerültek az intézménybe.
A javítóintézet a gyermekvédelem rendszerének része, bentlakásos intézmény, ahová fiatalkorúak kerülhetnek bírósági döntés, vagy letartóztatás esetén. Az intézményben a neveléssel, oktatással foglalkozó szakembereknek nincsen felhatalmazásuk kényszerintézkedések alkalmazására, azt rendész teheti meg, akinek a jelenléte az intézményben folyamatosan biztosított. Az iskolaőr nevelési, oktatási intézményben végzi feladatát a rendőrségi törvényben foglaltak szerint
– közölte az illetékes szerv.
Miért kell iskolaőr a jónevű debreceni intézményekbe? Azért, mert Gyurcsány!