A koronavírus-járvány miatt idén elmarad a Triatlon Nagyhét és a világkupa-verseny Tiszaújvárosban.
“A szervezőbizottság augusztus beköszöntével jutott el arra a pontra, amikor már nem halaszthatja tovább a végső döntést a rendezvény megtartásával kapcsolatban. Minden körülményt és szempontot figyelembe véve azt a közös álláspontot alakítottuk ki, hogy a jelenlegi helyzetben nem tudjuk felelősen vállalni a rendezvény bármely formában történő megtartását” – áll a testület keddi közleményében.
A szervezők hangsúlyozták, az elmúlt hónapokban szüntelenül figyelemmel kísérték a koronavírus-helyzet alakulását, valamint az idevonatkozó központi intézkedéseket és jogszabályokat. Folyamatos volt az egyeztetés a Tiszaújvárosi Triatlon Klub, a városi önkormányzat, valamint a Nemzetközi és a Magyar Triatlon Szövetség között, hiszen az illetékesek szerettek volna felelősségteljes döntést hozni.
A közlemény kitér arra, hogy bár a járvány első hulláma lezajlott, a vírus még mindig jelen van, ezért fennállhat a fertőzés veszélye.
“Meglátásunk szerint több szempontból is problémába ütközhet a külföldi versenyzők Magyarországra történő beutazása, így nem tudjuk garantálni egyes élsportolók részvételét a világkupán. Szintén nem látjuk egyértelműnek, milyen módon, és milyen jogszabályokat figyelembe véve tudnánk korlátozni a nézők létszámát” – magyarázzák a rendezők.
Mint kifejtik, ezzel a kényszerű döntéssel egy több évtizedes hagyomány szakad meg, ugyanakkor bíznak abban, hogy jövőre a megszokott színvonalon kerülhet sor a rangos eseményre.
Az elit világkupát és a junior Európa-kupát is magába foglaló XXII. MOL Triatlon Nagyhét eredeti dátuma július 15-19. volt, de az már tavasz óta biztos volt, hogy ebben az időszakban – a világjárvány miatt – nem kerülhet sor a versenyekre.