Kovács Sándor debreceni rendőr őrmester úgy döntött, a leánykérés nem mindennapi módját választja. Rövid pontosításokat és egyeztetéseket követően össze is állt a forgatókönyv. A helyszín Debrecenben, a Kossuth tér lett, mivel hősünk barátnője a közelben dolgozik. A kivitelezésben örömmel segédkezett a leendő menyasszony anyukája is, aki vállalta az „átverő” szerepét. Így 10 óra előtt kétségbeesve hívta fel lányát, hogy a Nagytemplom előtt ül egy padon, mivel pár méterre rosszul lépett, és éppen a padig tudott elbicegni. A lány természetesen azonnal anyuka segítségére sietett, mit sem sejtve arról, hogy több kamera is veszi őket, sőt a kedves hozzátartozók is megbújva figyelték az eseményeket.
Éva aggódva ült le anyukája mellé, majd miközben már a mentők hívása is felvetődött benne, egyszer csak egy
rendőrautó hangosbemondójára lett figyelmes. Egy kellemes, ismerős hang arra szólította fel, hogy legyen kedves a szolgálati gépjármű elé fáradni.
A fiatal rendőr díszegyenruhában, virággal és egy gyűrűvel a kezében térdelt le szerelme elé, majd feltette a nagy kérdést. A válasz egy határozott igen volt, majd az örömteli csókok közepette, egyszer csak megszólalt a menyasszony: „Akkor ezért kellett kivasalnom tegnap a fehér inged!”
https://www.instagram.com/p/B9jYHeahQ-d/