Nyolcvanéves korában elhunyt Göröcs János, az Újpest legendás, olimpiai bronzérmes, 62-szeres válogatott labdarúgója – a halálhírt hétfőn reggel, Facebook-oldalán közölte az Újpesti Torna Egylet.
“Titi elhunyt!” – írta a klub.
Göröcs Jánost az UTE saját halottjának tekinti, temetéséről a családdal egyeztetve később intézkednek.
A Nemzeti Sportnak Göröcs Andrea, Göröcs János lánya elmondta, hogy édesapja vasárnap este, budapesti otthonában hunyt el.
Göröcs János Gánton született, egyéves volt, amikor családja Budapestre költözött. Gyerekkorát Angyalföld és Újpest határozta meg: eleinte a XIII. kerületi Tomori telepen, majd a Gyöngyösi úton laktak, ekkor a Ganz Hajógyár meccseire járt ki, a szünetekben mezítláb rúgta kapura a labdát a többi gyerekkel. Tízéves volt, amikor a Jutagyár csapatába került, innen két év múlva átcsábították a Vasas Izzóba. A futballnak köszönhette, hogy ipari tanuló lehetett, és maróstanoncként Pióker Ignác, a magyar sztahanovista mozgalom megalapítója mellett dolgozhatott.
Az ügyesen focizó srácot 1957-ben elhívta az Újpesti Dózsa – egy órán múlt, hogy nem a Vasashoz került, mert az angyalföldi klub elnöke ennyivel később kereste ajánlatával. Így aztán a híres Megyeri úti stadionban rúgta tovább a bőrt, és tizenöt évig maradt a belügyi csapatnál (noha korábban Fradi-drukker volt), s a rendőrtiszti főiskolát is elvégezte.
Aktív részese volt az Újpest sikerkorszakának, egy csapatban játszott Zámbóval, Benével, Fazekassal, Dunai Antallal. 339 bajnoki mérkőzésen lépett lila-fehér mezben a pályára, 109 gólt szerzett, ötszörös magyar bajnok (1959-1960, 1969, 1970 tavasz, 1970-1971, 1971-1972) és kétszeres kupagyőztes (1969, 1971), az 1961-62-es Kupagyőztesek Európa Kupája kiírásban a sorozat gólkirálya lett. A Dózsában még egy csapatban szerepelhetett példaképével, Szusza Ferenccel, akinél nagyobb tudású magyar játékossal – állítja – nem futballozott pályafutása során. Göröcs 1972 és 1974 között Tatabányán játszott, ezalatt kétszer volt a Közép-európai Kupát elnyert csapat tagja. Majdnem ő lett az első magyar légiós, mert hívta az Austria Wien, de idehaza nem támogatták átigazolását.
A válogatottban 19 éves korában, 1958-ban Lengyelország ellen mutatkozhatott be, akkor a csapat idegenben győzött 3-1-re. Egyik legemlékezetesebb válogatott meccse egy évre rá, Drezdában volt, amikor az ő góljával nyert az együttes 1-0-ra az NDK ellen, s huszonhárom éves korára már negyvenszeres válogatottnak mondhatta magát. Briliáns technikai képességeivel, játékintelligenciájával Göröcs a hatvanas évek kiemelkedő klasszis játékosa volt, aki a válogatottban 62 találkozón 19-szer talált be az ellenfelek hálójába. 1960-ban a római olimpián a bronzérmes csapat tagja volt, 1962-ben a chilei világbajnokságon ötödik helyezést ért el a válogatottal.
Az ötvenedik válogatottságot 1965 májusában, a Wembleyben ünnepelte, utána már csak 12-szer volt válogatott. Az akkori szövetségi kapitány, Baróti Lajos Sándor Csikar visszavonulása után őt próbálta a jobbszélen játszatni, de Titinek ez nem feküdt, ő mindig is jobbösszekötő volt. 1970-ben az osztrákok ellen aztán olyan súlyosan megsérült, hogy végleg el kellett búcsúznia a válogatottságtól.
Edzői pályafutását 1974-ben kezdte Újpesten az ifjúsági csapatnál (mellette bűnügyi tiszt volt őrnagyi rangban), 1976-től évekig Kuvaitban dolgozott utánpótlás edzőként. 1985 és 1988 között az Újpesti Dózsa vezetőedzője volt, összesen 93 mérkőzésen irányította a lila-fehéreket, 1987-ben bajnoki ezüstérmes és MNK-győztes lett a csapat. A kilencvenes évek elején Iránban dolgozott.
1985-ben az Újpesti Dózsa örökös bajnokává választották, 2008-ban Újpest, 2012-ben Budapest díszpolgára lett. 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki. 2015-ben A Magyar Érdemrend középkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést vehetett át, 2017-ben megkapta az MLSZ életműdíját. 2019-ben a Magyar Fair Play Bizottság trófeáját kapta, valamint a Prima-díjat.
Három éve könyv jelent meg az életéről Titi – Göröcs János, a varázsló címmel.
