Az első öthöz hasonlóan, a pénteki hatodik parti is döntetlennel ért véget az egymillió dollár összdíjazású londoni sakkvilágbajnoki döntőben.
Ezúttal a harmadik címvédéséért küzdő norvég Magnus Carlsen vezette a világos bábukat, mégis neki kellett igazán megküzdenie a remiért. Az amerikai Fabiano Caruana sötéttel fölénybe tudott kerülni, és az elemzések szerint esélye volt a győzelem kiharcolására, de Carlsen szívósan védekezett és döntetlenre mentette a partit. A küzdelem hat és fél óra elteltével a 80. lépés után zárult.
A világbajnoki mérkőzéssorozat a szombati pihenőnap után vasárnap folytatódik. Ha 12 játszma után döntetlen az állás, rapid partik következnek. Caruana sikere esetén 46 év után lenne ismét amerikai győztes.