A XIX és XX századi magyar művészettörténetben nehéz olyan alkotót találni, aki nem fordult volna meg Olaszoszágban akár csak tanulmányi célból. A XIX században Olaszországban járt magyar művészek közül éredmes megemlíteni Spiró Edét (Milánó, Róma), Balassa Ferencet (Nápoly), Kozina Sándort (Firenze, Róma), Barabás Miklóst (Trieszt, Velence), Beniczky Lajost (Velence), Markó Károlyt (Róma).
A XX . század elején Firenze városában Vedres Márk (1870-1961) szobrászművész alakja körül alakult ki egy értelmiségi szalon, amelyet olyan művészek és értelmiségiek látogatták mint Fülep Lajos, Ferenczy Béni, Medgyessy Ferenc, vagy akár Charles de Tolnay művészettörténész, aki később a firenzei Casa Buonarroti igazgatója lett.
A fentemlített művészek többsége Rómába is ellátogatott, hiszen az Örök Várost már akkoriban is a Művészetek Mekkájaként tartották számon.
1927-ben, a Római Magyar Akadémia megalapítását követően a művészek tanulmányútjai immár nem magán, hanem intézményi szinten szerveződtek, hiszen a rákövetkezendő évtől kezdve Klebelsberg Kuno oktatási miniszter közbenjárásával állami öszutöndíjban részesültek.
A Római Magyar Akadémia fennállásának 90. évfordulója alkalmából szervezett tárlat a magyar művészettörténet egyik legizgalmasabb és legszínesebb törekvését mutatja be, amely az utókor számára Római iskola néven vált ismerté. A kiállítás az első ösztöndíjasok műveiből tár a római közönség elé egy válogatást, amelyek közt számos egykoron Rómában készített mű szerepel.
A Római iskola “szellemi atyja” Gerevics Tibor, a művészettörténész, a Római Magyar Akadémia első igazgatója volt. Gerevics elképzelésének a lényege abban állt, hogy a kor francia és német művészeti hatásainak ellensúlyozására a magyar művészek az olasz fővárosban inkább a klasszikus görög-római művészeti hagyományt, illetve a modern olasz művészet törekvéseit tanulmányozzák. Gerevics célja egyértelműen egy új magyar római stílus létrehozása volt, amely törvényszerűen klasszicizálódik az európai művészettörténet legjelentősebb helyszínén, miközben a kor újító szándékai, és progresszív törekvései a modern művészet irányába mozdítják.
Az állami ösztöndíjjal Rómába érkező festők és szobrászok Gerevics szellemi irányítása mellett gyakorlatilag szabadkezet kaptak saját kifejezésrendszerük építésére, így a római iskola alatt nem egy akadémikus képzést kell értenünk, inkább az önképző körökre jellemző jóval nyitottabb szellemi közeget, amelynek az erejét a környezet (Róma) és a jelenlévő művészek, mint a szellemi műhely tagjainak egymásra gyakorolt hatása adják.
A magyar kultúrpolitika támogatását élvező program első képzőművész ösztöndíjasai Aba-Novák Vilmos, Molnár C. Pál, Pátzay Pál és Szőnyi István 1928-ban érkeznek Rómába. Szőnyi néhány hónap után lemond az ösztöndíjról és visszatér Magyarországra, viszont a többiek az eredetileg egy évre tervezett ösztöndíj meghosszabbításának lehetőségével és a szabad, önálló stíluskeresés akarata mellett hamar művekben tárgyiasuló formát adnak Gerevics esztétikai elképzeléseinek. A Római Iskola ösztöndíjasai először 1930-ban mutatkoznak be a nemzetközi színtéren, hatalmas sikerrel szerepelnek a Velencei Biennálén.
Az első ösztöndíjasokat 1942-ig, az iskola eredeti formájának fennállásáig még 125 magyar művész követte. A Római Iskola hagyományának örököse az a jelenleg is működő képzőművészeti ösztöndíjas program, amely bár jóval rövidebb időtartamra, de továbbra is lehetőséget ad a magyar képzőművészek római inspirációjának.
Kurátor: Németh Pál
Időpont: 2018. március 16. – április 15
Helyszín: Római Magyar Akadémia (Falconieri Palota- Via Giulia, 1)
