Dohánybolt kasszájából loptak, míg az eladó háttal állt

Rendőrség

A gyanúsítottak egy dohánybolt kasszájából vették ki a pénzt. A hajdúböszörményi rendőrök befejezték a velük szemben folytatott nyomozást.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást két helyi lakossal szemben.

A rendőrségre tett bejelentés 2017. szeptember 22-én egy dohánybolt eladója arról, hogy két nő pénzt lopott az üzlet kasszájából. Az egyenruhások a helyszínre mentek, ahol széleskörű adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek eredményeként azonosították a két feltételezett elkövetőt. Z. Mariannt és B. Edinát otthonaikban fogták el a rendőrök, majd előállították őket a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a két helyi lakost. A 34 éves gyanúsítottak beismerő vallomást tettek. A nyomozás adatai szerint a két hajdúböszörményi nő több alkalommal is lopott a boltból úgy, hogy elterelték az eladó figyelmét. A két nő olyan árucikkeket kért az alkalmazottól, amelyek nem voltak a polcokon és amíg az eladó nem figyelt, pénzt vettek ki a kasszából.

A nyomozó hatóság a gyanúsítottakkal szemben folytatott eljárást 2018. január 23-án befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította a járási ügyészség részére.