A Debreceni Járásbíróság 2017. május 22-én egy év fogházbüntetésre ítélte – két évre
felfüggesztve – azt a férfit, aki munkáltatóként megszegte a munkavédelmi előírásokat, és
egy közfoglalkoztatott meghalt, amikor ráomlott a homokfal Bagamérban, 2015
decemberében. A vádlottat a bíróság halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan
veszélyeztetés vétségében mondta ki bűnösnek, és kötelezte csaknem 300 ezer forint
bűnügyi költség megfizetésére is.
Az elsőfokú bíróság a vádirati tényállást megalapozottnak találta. Eszerint a vádlott a
közfoglalkoztatottak munkavezetőjeként 2015. december 2-án reggel eligazítást tartott a
település közmunkásainak. A sértett és négy kollégája az önkormányzat zártkerti
ingatlanjára ment, a Kisszőlő („Öregszőlő”) tanyán lévő homokdombhoz, hogy ott lapát
segítségével homokot termeljenek ki, Bagamér utcáinak síktalanításához. A homokbánya
nem volt bekerítve, a lakosok földnyerő helyként szabadon használhatták, bár a terület
bányászati engedéllyel nem rendelkezett. Az elszállított homok miatt néhol 5-8 méter
magas, szinte függőleges, omlásveszélyes partszakaszok alakultak ki, de a területen nem
volt figyelmeztető, jelző és tájékoztató tábla.
A sértett és négy társa több szállítmány homokot termelt ki. A pótkocsis traktor közvetlenül
a homokfal mellett állt, a közmunkások pedig a leomlott homokból lapátoltak a platóra. A
homokfal az utolsó szállítmány felrakodása közben szakadt rá a pótkocsi mellett álló
közmunkásokra. Míg a pótkocsi szélein álló munkások el tudtak ugrani a lezúduló,
megközelítőleg 1 méterszer 0,8 méteres, kővé szilárdult ún. „kovárvány” elől, addig a
pótkocsi középső részénél álló sértettet a homoktömb nekinyomta a pótkocsi oldalának. A
leomló homokfal a sértettet mellkasa alsó részéig betemette, és olyan súlyos sérüléseket
okozott, hogy Gy. J. a helyszínen meghalt.
Az ítélet indoklásában elhangzott: bár a sértett és társai az előző napi esőzésektől nedves,
omlásveszélyes területen nyerték ki a homokot, a vádlott nem hívta fel a munkások
figyelmét a biztonságos munkavégzésre, nem biztosította a biztonságos munkavégzéshez
szükséges eszközöket, és a baleset bekövetkezéséig egyszer sem ellenőrizte a
munkavégzést. A közmunkások kaptak ugyan munkavédelmi oktatást, de az nem terjedt ki
a földkitermelés kockázataira. A bíróság ugyanakkor a sértetti közrehatást is kimondta, a
munkavédelmi előírásokat ugyanis Gy. J. sem tartotta be.
Az elsőfokú ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és védője felmentésért
jelentett be fellebbezést.