Labdarúgó NB I – Harc a dobogóért és a kiesés ellen

Sport

A második helyen álló Ferencváros és a címvédő Debrecen csatája ígérkezik a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójában a legizgalmasabb mérkőzésnek.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A zöld-fehérek egy győzelemmel bebiztosítanák, hogy a tavaly megszerzett bronzérem után idén is a dobogón végezzenek, míg a Debrecen egy bravúrral karnyújtásnyira kerülne a még Európa Liga-indulást érő negyedik hely megszerzésétől, s talán még a harmadik helyről sem kellene lemondania.
A hajdúságiak sikere nagy meglepetés lenne, ugyanis a klub történetében mindössze három alkalommal tudták elhozni a három pontot az Üllői útról, emellett 25 vereséget szenvedtek el és 10-szer döntetlennel távoztak. Szintén rontja a Debrecen esélyeit, hogy a Ferencváros egyedüliként a mezőnyben még veretlen hazai pályán.
Négy fordulóval a bajnokság befejezése előtt hat csapatot fenyeget a kiesés, közülük elsőként a Nyíregyháza biztosíthatja be első osztályú tagságát: a Mátyus János vezetőedző érkezése óta remeklő együttes pénteken az Újpesten elleni hazai összecsapáson “ünnepelhet”.
A legkiélezettebb küzdelem a sereghajtó Pápa és a Pécs összecsapásán várható, a döntetlen gyakorlatilag egyik csapatnak sem jó, ráadásul a kiesés elől menekülő együttesek közül a Dunaújváros és a Honvéd is otthon játszik. Utóbbi két gárdához a középmezőnyben állomásozó, s így tulajdonképpen tét nélküli meccsekre készülő Diósgyőr, illetve Kecskemét látogat.
A története második bajnoki címét múlt héten begyűjtő Videoton a Paks vendége lesz.

OTP Bank Liga, 27. forduló:
péntek:
——-
MTK Budapest-Puskás Akadémia 16.00, v: Szilasi
Nyíregyháza Spartacus-Újpest FC 19.00, v: Erdős
szombat:
——–
Dunaújváros PASE-Diósgyőri VTK 14.00, v: Solymosi
Budapest Honvéd-Kecskeméti TE 16.00, v: Pintér
Győri ETO FC – Szombathelyi-Swietelsky Haladás 18.30, v: Iványi
Lombard Pápa Termál FC – PMFC-Matias 18.30, v: Vad II
vasárnap:
———
Ferencváros – DVSC-TEVA 16.30, v: Andó-Szabó
Paksi FC-Videoton FC 18.30, v: Berke

A tabella:
1. Videoton FC 26 21 4 1 62-10 67 pont – már bajnok
2. Ferencváros 26 16 6 4 44-18 54
3. MTK Budapest 26 16 3 7 36-23 51
4. DVSC-TEVA 26 13 7 6 34-18 46
5. Paksi FC 26 11 9 6 37-25 42
6. Újpest FC 26 10 9 7 27-22 39
7. Diósgyőri VTK 26 10 8 8 36-34 38
8. Kecskeméti TE 26 10 8 8 30-29 38
9. Puskás Akadémia 26 9 5 12 27-31 32
10. Győri ETO FC 26 8 8 10 34-33 32
11. Nyíregyháza Spartacus 26 8 6 12 28-38 30
12. PMFC-Matias 26 5 7 14 26-47 22
13. Budapest Honvéd 26 4 9 13 21-34 21
14. Dunaújváros Pase 26 5 6 15 25-45 20
15. Szombathelyi-Swietelsky Haladás 26 5 4 17 18-47 19
16. Lombard Pápa Termál FC 26 4 7 15 14-45 19
A Dunaújvárostól 1 pont levonva.