Gyanús volt, ahogy cipelte a kerékpárt

Rendőrség

A Debreceni Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy helyi férfival szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. január 8-án 22 óra 16 perckor egy állampolgár telefonon tett bejelentést a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére arról, hogy Debrecen, Ceglédi utcában követ egy férfit, aki egy kerékpárt cipel, melynek hiányzik a hátsó kereke. A rendőrök felvették a kapcsolatot a bejelentővel, aki elmondta, hogy a Csillag utcában a barátnőjét várta, amikor felfigyelt egy ismeretlen férfira, aki a társasház udvaráról vitte ki azt a kerékpárt, mely a korláthoz egy lánccal volt korábban rögzítve. A bejelentőnek ez lett gyanús és ezért kezdte követni a férfit. A járőrök a hátsó kerék nélküli kerékpárt toló 35 éves B. Tibort a Nap utcán elfogták és előállították a városi rendőrkapitányságra. A rendőrök az elkövetés helyszínén tartott szemle során megtalálták a tettes által hátrahagyott pénztárcáját is, benne személyes irataival.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A nyomozók a kerékpárt lefoglalták, majd értesítették annak tulajdonosát arról, hogy kétkerekűjét eltulajdonították és azt a rendőrkapitányságon átveheti.