Rockmúzeum lesz Debrecenben, mely az Ifjúsági Ház második emeleti folyosóján kap helyet. A múzeumban lesz olyan zenegép, ahol az összes debreceni együttes számait meg lehet majd hallgatni. A relikviák és képek mellett még a járólapokra és a szalagfüggönyre is debreceni bandákat festenek. A múzeum kialakítását már elkezdték. A munka szeptemberben folytatódik.
A leendő debreceni rockmúzeumban a hagyományos múzeumokkal szemben nem kell csendben lenni, az ugyanis az Ifjúsági Házban, a Rocksuli szintjén kapott helyett. Ennek az ott dolgozó tanárok is örülnek.
– Akár órák közben kivihetem, és megmutathatom a diákoknak, hogy hoppá, gondolj bele, itt valamikor ez a zenekar rocktörténelmet írt, ahogy most láthatjuk – mondja Tóth Balázs, a Rocksuli gitártanára.
A múzeumban nemcsak a falakon lesznek gitárok, a járólapokon is debreceni együttesek képei lesznek. Sőt, még a szalagfüggönyökön is. A számítógépes installációk és vitrinek mellett lesz egy zenegép is, ahol az alapítók szándéka szerint az összes debreceni együttes valamennyi dala meghallgatható lesz.
Váradi Ferenc ötletgazda a zenei műfajokat bemutató fal előtt
A lépcsőfordulóban már ott látható az a hatalmas infografika, melyből kiderül, mely műfajokból alakultak ki az újabb irányzatok. Az ötletgazda elmondta, a rockmúzeum – mint maga a rockzene – dinamikus lesz.
– Ez a múzeum állandóan változni fog az évek során, tehát nem ragadunk le 2010-nél. Lehet, hogy a mai napon egy debreceni zenekar olyat alkot, ami októberben már bekerül a múzeumba – hallhattuk Váradi Ferencet.
A különleges emléktár kialakítása egyelőre szünetel, a munkát a nyári szünet után, szeptemberben folytatják. A tervek szerint még idén látogatható lesz a debreceni rockmúzeum.