Orbán Viktor pénzzel

Fidesz-közeli források szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát

Folyamatosan szállnak fel Bécsből olyan magánrepülőgépek, amelyek állítólag az Orbán-kormány idején meggazdagodottak vagyonát szállítják – írta meg nem nevezett fideszes forrásokat idézve vasárnap a The Guardian.

Viharfelhők Debrecen egén

Hidegfront, hajnali fagyok – de lesz-e végre csapadék?

Az átlagosnál kissé hűvösebb lesz a jövő hét, szerdán újabb hidegfront érkezik erős széllel, ekkor délnyugaton előfordulhat eső és visszatérnek a hajnali fagyok. A május 1-jei hosszú hétvégén azonban már jellemzően gyengén felhős, napos, száraz idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklettel , eleinte élénk széllel – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.

Moby

Moby jótékony turnéval érkezik Magyarországra

A Coachella történelmi visszatérésével indította idei koncertsorozatát Moby: az elektronikus zene ikonja áprilisban 2013 óta először lépett fel a kaliforniai fesztiválon, ráadásul ő az egyetlen idei előadó, aki már az első, 1999-es rendezvényen is színpadra állt. Ezzel elstartolt 2026-os turnéja is, amelynek egyik kiemelt európai állomása augusztus 1-jén Budapest lesz, ahol a Budapest Park színpadán […]