Szakmai napra várják a nehézségekkel küzdő gyerekeket és hozzátartozóikat a debreceni Kortaportán

Pónibemutatóval és kötetlen beszélgetéssel egybekötött szakmai napra várják a különböző nehézségekkel és/vagy zavarokkal küzdő gyermekek életében fontos szerepet betöltő felnőtteket: szakembereket, szülőket és rokonokat, érintetteket és érdeklődőket október 25-én szombaton a debreceni Kortaportán – közölte a portát vezető lovasfejlesztő.

Elhunyt Restás Antal debreceni hajléktalan

Összeesett a boltban, és meghalt az ismert debreceni hajléktalan férfi – sokan búcsúztak tőle

47 éves korában elhunyt Restás Antal, aki mozgássérültként élt a debreceni utcákon. A férfi egy boltban esett össze csütörtökön, majd sokáig küzdöttek az életéért, talán úgy tűnt, sikerül is megmenteni.

Kósa Lajos, Pósán László, Tasó László

“Lopnak” – Nemzeti szégyenfalat indítottak, hajdú-bihari szereplőket is találunk rajta

“Lopnak” címmel indított új oldalt az aHang, amelyben a NER elmúlt 15 évének szereplőit vonultatják fel egy arcképcsarnokban. Elérhető rajta nemzeti szégyenfal és szégyentérkép is, amelyeken megyei szinten megnézhetjük azokat a politikusokat és oligarchákat, akik a civil szervezet szerint a markukban tartják az országot.