CATL kínai akkumulátorgyár

Hatszáz új dolgozót vesz fel a debreceni CATL, toborzó kampányt indítottak

A CATL kínai akkumulátorgyár újabb toborzó kampányt indított Debrecenben és környékén, amellyel több száz új munkahelyet kínál. A vállalat célja, hogy a lehető legnagyobb mértékben a helyieket, és a környező településeken élőket alkalmazza a termelési, gyártási, minőségbiztosítási és a logisztikai munkakörökben – tájékoztatott a vállalat.

“Nem a mi szégyenünk, hogy ingyen ételért kell sorban állnunk.” – 150 embert vendégeltek meg Debrecenben

A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete a hónap utolsó vasárnapján Debrecenben, a Petőfi téren ismét vendégségbe hívta a városban élő szegényeket, a közmunkából tengődő családokat, a magukra maradt kisnyugdíjasokat és a fedél nélkül élőket.

Zöldségekből lett szolidaritás – rászorulóknak főzött a Food Not Bombs Debrecen és a Baross16 közössége

Közösségi ételosztó akciót tartott szombaton a Food Not Bombs Debrecen és a Baross16 közössége. A résztvevők olyan zöldségeket és gyümölcsöket gyűjtöttek össze a városi piacokról, amelyeket az árusok már nem adtak volna el, de még teljesen alkalmasak voltak fogyasztásra. Ezekből meleg étel készült, amit a szervezők debreceni rászorulóknak juttattak el.

Villámlás, zivatar

Zivatarok is kialakulhatnak, figyelmeztetést adtak ki tíz megyére

Nyugat felől vastagabb, zártabb felhőzet érkezik, estefelé már több helyen fordulhat elő eső, zápor, zivatar is kialakulhat – közölte a HungaroMet. A délire, délnyugatira forduló szelet élénk lökések kísérhetik. Késő estére 7 és 12 fok közé hűl le a levegő.