Papp László szerint sehol nincs akkora hisztéria az akkugyárak körül, mint nálunk

Papp László, Debrecen polgármestere a debreceni akkumulátorgyárak témájáról, a szürkevíz-technológia alkalmazásáról, valamint a lakhatás kérdéseiről is beszélt a TV2 Mokka című műsorában. Hangsúlyozta, hogy Európa számos országában – például Németországban és Lengyelországban – zajlik akkumulátorgyárak építése, azonban sehol máshol nem kíséri ezeket a fejlesztéseket olyan mértékű politikai tiltakozás, mint Magyarországon.

Debreceni nemzeti oltóanyaggyár

Magyar Péter: a kormány a debreceni vakcinagyárat sem építette meg

A győzelmi jelentések és “Patyomkin-beszámolók” készítése helyett az egészségügy fejlesztésével, ezek között például az intézmények korszerűsítésével és az óriási szakemberhiány pótlásával kellene foglalkozni Orbán Viktor miniszterelnöknek – jelentette ki a Tisza Párt elnöke Youtube-videójában vasárnap este.

Nagymama padlása Hajdúnánás

Imádták a Cápák a hajdúnánási Molnár Mónika és István szerelemprojektjét

“Csudaklassz pár vagytok!” – mondták a Cápák között befektetői Molnár Istvánnak és feleségének, Mónikának, akik a “Nagymama padlása” nevű egyedi képregénybizniszüket könyvesbolt formájában szeretnék továbbfejleszteni.

Repülőrajt alulnézetben – ezeknek a debrecenieknek elfelejtettek szólni, milyen jól is élnek

Vasárnap délelőtt Debrecenben 160 nehéz sorsú embert látott vendégül a Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete. A civil szervezet 2011-óta rendszeresen segíti a társadalom peremén élőket. Az egyesület közleménye.