Katonai konvoj bocskai dandár

Katonai csapatmozgásokra kell számítani a következő napokban

A szeptember 1-jén kezdődött Adaptive Hussars 2025 országvédelmi gyakorlat – amely a rendszerváltás óta a Magyar Honvédség legnagyobb, legfontosabb és legkomplexebb művelete – kapcsán a végrehajtás hatodik hetében is megnövekedett közúti, illetve légijármű forgalomra, valamint intenzív hanghatásra kell számítani – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szombaton az MTI-vel.

Ki lesz az Év Cívis Vendéglátója? Már lehet szavazni Debrecen kedvenc helyeire

Elstartolt az Év Cívis Vendéglátója 2025 verseny, amelyet a Cívis Ház Zrt. szervez immár hagyományteremtő céllal. A kezdeményezés célja, hogy bemutassa és elismerje Debrecen sokszínű gasztronómiáját, valamint közösen emelje a helyi vendéglátás színvonalát.

Új, élményalapú edukációs program indul a Sziget-kék játszóparkban

Új, élményalapú edukációs program indul a Sziget-kék játszóparkban

A ma gyermeke a jövő állatvédője – az önkormányzat, a tankerületi központ és a Zoo Debrecen összefogásával edukációs program indul iskolásoknak. A kezdeményezés a legkisebbek figyelmét hívja fel az állatok és a természet védelmére, és mindezt élmények révén, játékos formában teszi.

A Berettyó-folyó Berettyóújfalunál

Uniós forrásból fejlesztik a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását

Magyarország és Románia uniós forrásból közösen fejleszti a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását, így javítva a vízhiányos területek vízháztartását – közölte a programban részt vevő Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) pénteken az MTI-vel.