Tompa Enikő kivágása

Technikai problémával indokolja az önkormányzati portál a tiszás képviselőjelölt eltűnését a 2020-as videóból

Pásztor Zoltán tiszás előválasztási jelölt azt állította vasárnap a közösségi oldalán, hogy utólag manipulálták a Dehir 2020-as tudósítását: úgy állították át a feliratozást, mintha Szekeres Antal jegyző szerepelne benne Tompa Enikő helyett. A Tisza Hajdú-Bihar 02-es választókerületének jelöltjeként induló Tompa Enikő megszólalása és szereplése a riportból eltűnt – írja Pásztor.

Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. vezérigazgatója

Lakatos Zoltán: válaszút előtt áll a gazdatársadalom – a Hajdú Gabona Zrt. vezérigazgatója nem túl bizakodó

“A gazdatársadalom átlagéletkora 58 év. Dönteni kell: belevágnak-e egy nagy átalakulásba a gazdaságos termelés érdekében, egyedül vagy összefogva – vagy feladják, és akkor jönnek a nagybirtokosok. Én bízom benne, hogy nem ez lesz a cél Magyarországon.” Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. vezérigazgatója válaszolt a Debreceni Nap kérdéseire.

Meggyújtották az első adventi gyertyát Debrecenben – Papp László emlékeztetett, hogy ő keresztény

Papp László polgármester és a három történelmi egyház képviselői közösen gyújtották meg az első adventi gyertyát a Kossuth téren 2025. november 30-án. Vasárnap délután a város ünnepi díszkivilágításának fényei is kigyúltak.

Kozma Éva

Kozma Éva nem lesz tiszás képviselőjelölt, így visszatérhet a Mikepércsi Anyákhoz

Némi meglepetésre nem a jóval ismertebb Kozma Éva, hanem az őt a berettyóújfalui körzet előválasztásán rendkívül szoros küzdelemben, 50,4 százalékkal 49,6 ellenében felülmúló Kovács Petra Judit lesz a Tisza Párt  képviselőjelöltje a 2026-os országgyűlési választáson.

Adományt gyűjt a Vöröskereszt a debreceni Auchanban

Adományt gyűjt a Vöröskereszt a debreceni Auchanban

„Jöjj el az Auchanba advent első hétvégéjén: a Vöröskereszt debreceni gyűjtőpontján adományoddal – ha csak egy konzervvel, olajjal, keksszel is – több szász nélkülöző emberen segíthetsz, mert minden egyes adomány számít! Önkénteseink és munkatársaink fáradságot, szabad időt nem nézve gyűjtenek szombaton és vasárnap 10 és 18 óra között” – hangsúlyozza a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Vármegyei […]

Lázár János

Lázár János “házi építésze” tervei alapján épülhet fel a debreceni Közlekedési Múzeum

Vitézy Dávid Facebook-posztban hívta fel a figyelmet arra, hogy – fogalmazása szerint – „micsoda fatális véletlen: a mezőhegyesi ménesbirtok házi tervezője nyerte a Lázár János minisztériuma által kiírt tervpályázatot a debreceni Közlekedési Múzeumra”.