Bolti és plazmaadós kedvezménykuponokkal köszönték meg a Tivizig-dolgozók egész éves munkáját
Különös elismerést kaptak idén a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság dolgozói, tájékoztatta portálunkat olvasónk, aki a vállalatnál dolgozik.
Debreceni és hajdú-bihari hírek, történések. Albérletek, kiadó és eladó házak, lakások.
Különös elismerést kaptak idén a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság dolgozói, tájékoztatta portálunkat olvasónk, aki a vállalatnál dolgozik.
A Tündérkör Alapítvány egész évben támogatja a rászorulókat, nincs ez másként az év végéhez közeledve sem. Szeretnék, ha az ünnepek alatt senki sem éhezne, ezért ételosztást szerveznek.
Több szempontból is úttörő az Országos Mentőszolgálat „márkájának” debreceni történetében a Tiszántúli Református Egyházkerület. 2025. december 13-án a Debreceni Református Kollégium Óvodája kapta meg az Élet Mentő Pont tanúsítványt, ezzel az első köznevelési intézmény lett a cívisvárosban, amely az életmentéshez szükséges eszközzel és tudással áll készen a beavatkozásra hirtelen szívhalál esetén – közölte az egyházkerület.
Luca-napi Népművészeti Vásárt és Mesterségbemutatót rendeztek Debrecenben, ahol a hagyományos kézműves mesterségek és a karácsonyi népszokások kerültek a középpontba.
Első alkalommal rendeztek jégvirágkarnevált Debrecenben szombaton: az augusztusi hagyományos virágkarnevál téli kistestvéreként megtartott fesztiválra több ezren gyűltek össze a cívisváros központjába.
Hajdú-Bihar megyéből is érkeztek felvonulók Magyar Péter szombati tüntetésére. A gyermekvédelmi demonstráción legalább tízezren vesznek részt.
A berettyóújfalui hivatásos tűzoltók két vízsugárral és kéziszerszámokkal eloltották a lángokat városukban, ahol egy száz négyzetméteres családi ház huszonegy négyzetméteres melléképülete gyulladt a Diófa utcában.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeleti hírei.
2025. december 12-én, a megyei közgyűlésen vehették át elismeréseiket az idei hajdú-bihari díjazottak.
Befejeződött a Határ út nagyfelületű felújításának második üteme, így a város egyik legforgalmasabb gyűjtőútja teljes hosszában megújult.