Jön az utolsó adventi hétvége Debrecenben, itt a program+fotók

A negyedik adventi hétvége már a karácsony közelségét hordozza magában: a város pedig meghitt, lélekmelengető élményekkel készül az ünnepre. Debrecen utcáit az adventi vásár varázslatos hangulata, az ünnepi illatok, a közös találkozások és a karácsonyi dallamok töltik meg.

Látássérültek karácsonya

Karácsonyi ünnepséget tartott a Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesülete Debrecenben

Idén is közös karácsonyi ünnepségen hangolódtak az advent meghitt időszakára a Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesületének tagjai, hozzátartozói és meghívott vendégei. A rendezvénynek a debreceni Vármegyeháza Étterem adott otthont, ahol a közösségépítés, az odafigyelés és az együttlét állt a középpontban – közölte az egyesület.

Czener Krisztián

A Debreceni Javítóintézetet is elérte az országos botrányhullám

Új videót publikált Juhász Péter, amelyben lemondásra szólítja fel Kocsis Évát, a Debreceni Javítóintézet igazgatóját. Állítása szerint az intézményben olyan súlyos visszásságok történtek, amelyekről a hatóságok már jóval korábban tudomással bírtak, még azelőtt is, hogy a debreceni intézet akkori igazgatóhelyettesét, Varga László Balázst kinevezték volna a Szőlő utcai javítóintézet élére.