Online szülői értekezletet tart a Szegedi Tudományegyetem

2020. június 6-án, szombaton 10 órától online szülői értekezletet tartanak a Szegedi Tudományegyetemen. Az érdeklődő középiskolások, tanáraik és szüleik mindent megtudhatnak a felvételivel kapcsolatos teendőkről, az SZTE képzéseiről, az intézmény nyújtotta lehetőségekről és arról, hogy miért érdemes a Szegedi Tudományegyetemet választani. Az online fórumon szó lesz a sorrendmódosítással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról, a Szegedi Tudományegyetem nyújtotta […]

Először lesz online oktatás a debreceni nyári egyetemen

A debreceni nyári egyetem csaknem százéves történetében első alkalommal fordul elő, hogy a magyar nyelv és kultúra iránt érdeklődő külföldieket nem személyesen látja vendégül az intézmény: a világjárvány miatt idén online tartják meg a kurzusokat – közölte az egyetem sajtóirodája.

Világszínvonalú geoinformatikai szoftvereket vásárolt az SZTE

A geoinformatikai, légi és műholdfelvételek magas szintű feldolgozására alkalmas szoftvereket vásárolt pályázati forrásból, 300 millió forint értékben a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) természeti földrajzi és geoinformatikai tanszéke, a programok egyaránt szolgálják az oktatási és kutatási munkát – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága.

Rendhagyóan adta ki a Dr. Magyari Endre-díjakat az NMHH elnöke a Távközlés Világnapján

Jól vizsgázott a hazai távközlés az elmúlt hónapokban – emelte ki köszöntőjében Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke a győri Széchenyi István Egyetem által az 52. Távközlési Világnap alkalmából szervezett virtuális szimpóziumon május 17-én. Az NMHH elnöke köszönetet mondott a megnövekedett igényeket kiszolgáló szakembereknek és megnevezte az idei Dr. Magyari Endre-díjasokat […]

Hogyan hat a járvány az idősekre? Debrecenben indult kutatás EU-s pénzből

A COVID 19 járvány kapcsán hozott korlátozó rendelkezések hatásait vizsgálja a hatvan év fölötti népesség körében a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Gerontológiai Tanszékének kutatócsoportja. A cél a problémák definiálása, beavatkozási javaslatok megfogalmazása.

Kétszeresére bővíti a PTE a rektori ösztöndíjasok körét

A duplájára bővíti a korábbi kétszáz fős létszámkeretet a Pécsi Tudományegyetem, így idén már 400 elsőéves diák kaphat százezer forintos rektori ösztöndíjat. A juttatásra pályázók közül a PTE minden karán azokat választják ki, akik a legjobb pontszámmal jutnak be és első helyen jelölték meg Pécs egyetemét a felvételin.

Szegedi Tudományegyetem

A kérdőív kitöltése nagyon nagy segítség a vírus elleni intézkedésekhez

Március 22-e óta több mint 350 ezren töltötték ki a Szegedi Tudományegyetem munkatársai által üzemeltetett Magyar Adatszolgáltató Kérdőívet (MASZK), amelynek válaszaiból a koronavírus várható terjedését próbálják prognosztizálni magyar kutatók. A kérdőívet minden nap érdemes kitölteni, ezt most már mobiltelefonon is megtehetjük- közölte az egyetem sajtóirodája.

Hazai oltóanyaggyártás létrehozásának elősegítéséről írt alá megállapodást a Debreceni Egyetem

A korszerű magyar oltóanyaggyártás létrehozásának elősegítéséről állapodott meg a Debreceni Egyetem és a Nemzeti Népegészségügyi Központ az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával. A szerződést pénteken írták alá a minisztériumban.