Debrecenben folytatja pályafutását a vajdasági Könyves Norbert. A 27 éves, 185 centi magas támadó a Vasas együttesétől érkezett, a DVSC-vel hároméves szerződést kötött.
Könyves Norbert Topolyán született, és itt is kezdte labdarúgó-pályafutását. Tizenkilenc évesen, 2008-ban igazolt az MTK-hoz, ahol négy szezont töltött, majd ezt követően Pakson folytatta. A 2014/2015-ös szezonban tíz gólt szerzett és jó néhány gólpasszt adott. Az atomvárosból két és fél év után került a Vasashoz, ahonnan most Debrecenbe szerződött.
A támadóként és középpályásként is bevethető labdarúgó pályafutása során 150 NB I-es mérkőzést játszott, és 32 gólt szerzett.
dvsc.hu