A budapesti Károlyi-Csekonics palotaegyüttes után a református egyház által üzemeltetett Károli Gáspár Református Egyetem ingyenesen megkapja a Budapest IX. kerületében, a Kinizsi utca 12. szám alatt található, állami tulajdonban lévő, egyedileg védett műemlék épületet. A felújítás előkészítésére az ajándékot még megtoldotta a kormány 400 millió forinttal is.
A Kinizsi utcai épület a Magyar Királyi Központi Zálogház központja volt, később a BÁV fióktelepeként funkcionált, mígnem 2007-ben megvette a “szállodai szolgáltatásokat” nyújtó Catalonia Hungary Kft. Májusban a Magyar Nemzet hívta fel a figyelmet, hogy a kormány határozata szerint a Lázár János vezette Miniszterelnökség legfeljebb 3,5 milliárd forintért, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. keretéből megvásárolhatja az egykori központi zálogház épületét.
A lap arra is felhívta akkor a figyelmet, hogy a Miniszterelnökség sajátos módon szerezte meg az ingatant: április 7-én egyedi műemléki védettséget adtak a több mint százéves épületnek, amely állami elővásárlási jogot is biztosított Lázár minisztériumának. Erre szükség is volt, mert az épületet birtokló, Catalonia Hungary Kft. arról tájékoztatta a Magyar Nemzetet, hogy már volt egy vevőjelöltjük, akit a tárca így szabályosan megelőzött. Arra kérdésre viszont nem válaszoltak – üzleti titokra hivatkozva -, hogy pontosan mekkora vételárat fizet az állam – írta a lap.