Debrecenben tüntettek az Első Magyar Környezettudatos Szociális Országos Szövetkezet (ESZOSZ) alkalmazottai szerda délután a megyei kormányhivatal előtt, elmaradt bérüket követelték.
A demonstrálók, mintegy 120-130-an, három megyéből – Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok – érkeztek.
A tüntetés szervezője, Tóthné Gábor Ildikó azt mondta, hogy a türelmük elfogyott, most már hallatják hangjukat, ha kell, Brüsszelig is elmennek, hiszen megélhetésük került veszélybe: sem munkát, sem jövedelmet nem kapnak harmadik hónapja.
A tüntetésen felolvasták Orbán Viktor miniszterelnökhöz írt nyílt levelüket, melyben azonnali segítséget kérnek, hogy “az ESZOSZ-károsult munkavállalók a lehető legrövidebb időn belül, még az iskolakezdés előtt hozzájuthassanak az elmaradt bérükhöz, az ígért juttatásokhoz.”
Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára augusztus 15-én közölte, hogy vizsgálják az ESZOSZ tevékenységét. A szövetkezet arra kapott támogatást, hogy 2800 munkanélküli ember munkához juthasson. Több hónapon keresztül ki is fizették az alkalmazottakat. Hozzátette: az első híreket követően, amelyek arról szóltak, hogy gond van 900 ember foglalkoztatásával és kifizetésével, az irányító hatóság vizsgálatot rendelt el.
Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselő aznap sajtótájékoztatóján az ESZOSZ-ra utalva arról beszélt: a szövetkezet egy uniós programban hátrányos helyzetű, alulképzett munkavállalók foglalkoztatását vállalta öt évre az Észak-alföldi régióban. Az ESZOSZ 1,3 milliárd forintot kapott öt hónap alatt, de nem fizet az embereknek, még irodái sincsenek. A szövetkezet becsapott 2800 munkavállalót, és lehetetlen helyzetbe hozta a családjukat is – fűzte hozzá a szocialista képviselő.